ProSec Biztonsági Percek - Elavult riasztó
ProSec Biztonsági Percek
Napjaink fogyasztói társadalmára jellemző, hogy megunt, sok esetben még hibátlanul működő elektronikus eszközeinket lecseréljük újabbra. Ebbe a kategóriába tartozik szinte minden szórakoztató elektronikai eszköz, de a számítógép, vagy éppen a telefon is. Távfelügyeleti szolgáltatóként viszont sokszor szembesülünk azzal, hogy olyan eszközöknél, amelyek nem a szórakozásunkat szolgálják, sokszor eszünkbe sem jut, hogy az idő előrehaladtával bizony meghibásodhat, adott esetben elromolhat a készülék.
A riasztórendszereket úgy tervezik, hogy megfelelő karbantartás mellett legalább 10 évig hibamentesen képesek üzemelni. Egy idő után természetesen a biztonságunkat szolgáló eszközöknél is megfigyelhető az öregedés, az elavultság, a bizonytalan működés, és elkerülhetetlen, hogy sok év szolgálat után tönkre menjenek.
Azért, hogy riasztórendszerünk hibái ne a legrosszabkor, mondjuk egy családi nyaralás alkalmával derüljenek ki, rendszeres karbantartásnak kell alávetnünk. Ezen alkalmakkor a karbantartást elvégző szakember dolga, hogy figyelje az elavultság mértékét és időben cseréltesse ki az elhasználódó alkatrészeket. Tapasztalatunk alapján nagyon kevés ember ellenőrizteti rendszeresen riasztórendszerét szakember segítségével, pedig ez az egyetlen biztosíték a hosszútávon hibátlan működésre.
Mik a jelei annak, hogy elavult riasztórendszerünk részben, vagy egészen megérett a cserére?
Ha ezeket a jelenségeket észleli, feltétlenül vizsgáltassa át szakemberrel riasztórendszere állapotát, szükség esetén kérjen ajánlatot annak cseréjére a +36 1 700 1091 telefonszámon, vagy az oldal alján. Amennyiben örökölte, újonnan vásárolt házával, vagy lakásával együtt kapta a riasztórendszert, mindenképpen végeztessen állapot felmérést és készíttesse el a riasztó „törzskönyvét”.

- A kezelőegység gombjai bizonytalanul működnek, nem veszik be a kódot, ezért gyakoriak a téves riasztások.
- A gyakran használt gomboknál le vannak kopva a számok a billentyűzeten.
- A beszereléskor még fehér színű mozgás-, üvegtörés-, és füstérzékelők most sárgán virítanak a falon.
- Rendszeres akkumulátor csere esetén is egy hosszabb áramkimaradásnál maguktól megszólalnak a szirénák.
- A mozgásérzékelő már csak akkor jelez, ha nagyon közel megyünk hozzá.
- Vannak olyan mozgásérzékelők, amelyek túl érzékennyé válnak az idő múlásával és állandóan téves riasztást adnak
- A külső falon lévő sziréna egyre inkább barna árnyalatot kap, a régen élesen szirénázó eszköz hangereje elenyésző a korábban tapasztaltakhoz képest.
Ha ezeket a jelenségeket észleli, feltétlenül vizsgáltassa át szakemberrel riasztórendszere állapotát, szükség esetén kérjen ajánlatot annak cseréjére a +36 1 700 1091 telefonszámon, vagy az oldal alján. Amennyiben örökölte, újonnan vásárolt házával, vagy lakásával együtt kapta a riasztórendszert, mindenképpen végeztessen állapot felmérést és készíttesse el a riasztó „törzskönyvét”.
Szolgáltatásaink
ProSec Távfelügyelet
ProSec Biztonságtechnikai Kft.
© 1990 - 2023 ProSec Biztonságtechnikai Kft. Minden jog fenntartva!Adószám: 10617308-2-43 · EU Adószám: HU10617308 · Cégjegyzékszám: 01 09 074494Bankszámlaszám: 11706016-20721275-00000000 · IBAN száma: HU30 1170 6016 2072 1275 0000 0000 · SWIFT kód: OTPVHUHB