A COVID alatt jelentősen nőtt a rablások száma

ProSec Sikertörténetek

A koronavírus-járvány megjelenése óta megnövekedett a bűncselekmények, ezen belül is a lakásbetörések száma. Az elkeseredettség, az anyagi kiszolgáltatottság sajnos sok esetben vezet a megélhetési bűnözés elszaporodásához. Ez a tendencia vélhetően a közeljövőben sem fog változni, hiszen a járvány jelenleg is javában tart, gazdasági hatásai pedig még hosszú ideig velünk maradnak. Ezek az elkövetők éppen a betörési „tapasztalat” hiányában még veszélyesebbek, könnyebben pánikba esnek, ha a bűncselekmény végrehajtása nem az előre eltervezett mederben zajlik. Az ilyen behatolások fokozottan nagyobb eséllyel végződhetnek életellenes bűncselekménnyel.

Jól példázza ezt a napokban Gazdagréten megtörtént eset, amikor egy idős hölgy került szemtől szembe a betörőkkel. A dupla teraszos lakás egyik ajtaja közvetlenül a hálószobába nyílik. A hölgy elmondása szerint a hangra nem, kizárólag a közelről szemébe világító fényre ébredt fel. Szerencsére rémületében azonnal értesíteni tudta a rendőrséget, a betörők pedig - hallva a beszélgetést - elmenekültek a helyszínről.

Bár a lakásba riasztórendszer került telepítésre, ezt kizárólag akkor aktiválták, amikor üresen maradt az ingatlan, éjszakára nem volt élesítve. Ez óriási hiba, hiszen a kikapcsolt riasztóberendezés pontosan annyit ér, mintha nem lenne! Sikeres behatolás esetén sem hang-, sem fényhatás nem hívja fel környezetünk és saját magunk figyelmét az éppen végbemenő eseményekre, pedig sok esetben a sziréna hangja is elég a betörési kísérlet megakadályozásához, a behatolók menekülésre késztetéséhez.

Elegendő a riasztórendszer?

Önmagában a riasztórendszer megléte fontos, azonban nem bizonyul elegendőnek az ehhez hasonló rablási kísérletek elkerüléséhez. Az igazi, valós biztonságot kizárólag a távfelügyeleti szolgáltatás igénybevételével tudjuk elérni. Pusztán egy ProSec tábla a ház előtt egyet jelent azzal, hogy a tolvaj azonnal szembesül az ingatlan védelmével, tudatosul benne, hogy perceken belül megérkezik a segítség. Ha észre is vesszük a betörési kísérletet egyáltalán nem mindegy, hogy a többszörösen leterhelt hatóságok gyors kiérkezésében reménykedünk, vagy tudjuk, hogy azonnal elindult a kizárólag a mi védelmünkért felelős felmentő sereg. Hiába vagyunk otthon, a megfelelő védelem hiányában könnyű célpontjává válhatunk akár egy agresszív, tragikus kimenetelű bűncselekménynek is.

Mi a tanulság?

Meglévő riasztórendszerünket minden esetben érdemes azonnal távfelügyeletre kötni. Amennyiben az elkövetők bejutnak a lakásba, és nem észleljük a bajt már a behatolási kísérlet közben, senki nem fog a segítségünkre sietni. A távfelügyeleti szolgáltatás lényege éppen ez, vagyis a mindennapos, 24 órás biztonság megteremtése, hogy történjen bármi, biztosan nem maradunk egyedül a bajban. A távfelügyeletet ellátó cég járőrei a riasztás beérkezésének pillanatában elindulnak, hogy a lehető legrövidebb időn belül a helyszínre érkezzenek, és szakszerűen helytálljanak minden helyzetben. A betörési statisztikák szerint toronymagasan az első helyen álló Budán a ProSec az egyetlen olyan szolgáltató, amely szerződésben vállalja a 10 perc alatti kivonulást a helyszínre 2 fővel, nagy teljesítményű terepjáróval, hiszen pontosan tudjuk, hogy az ilyen helyzetekben minden egyes másodperc számít.

Kollégáink még az eset napján kimentek a sértetthez, távfelügyeletre kötötték a lakásban található riasztórendszert, illetve a napokban két, kültéri mozgásérzékelővel jelentősen megemelték az ingatlan védelmi szintjét, hogy a jövőben elejét tudjuk venni már az ehhez hasonló próbálkozásoknak is.

Mit tud tenni a ProSec a megnövekedett fenyegetettség ellen?

A ProSec a folyamatosan növekvő betörési esetszámok miatt kibővítette a preventív járőrözési útvonalait és további járőrautók szolgálatba állításával megemelte a spontán járőrözéseinek számát.

Ha szeretteink, családtagjaink, önmagunk, vagy értékeink védelmének megóvása a cél, nem érhetjük be a piacon elérhető legmagasabb színvonalú biztonságnál kevesebbel. Válassza azt a szolgáltatót, amely a legrövidebb idő alatt, a legnagyobb létszámmal, hóban, sárban, a nap 24 órájában, az év 365 napján garantálja a prémium biztonságot. Válassza a ProSec-et!

Vagyonvédelmi rendszer kiépítéséhez és távfelügyeleti szolgáltatásunk igénybevételéhez keressen minket most:
Kérjen ajánlatot! vagy Hívjon most! +36 1 315 0980

Szolgáltatásaink

Szakértőnk visszahívja és segít választani az Ön igényeinek megfelelő szolgáltatásaink közül.


© 1990 - 2024 ProSec Biztonságtechnikai Kft. Minden jog fenntartva!Adószám: 10617308-2-43 · EU Adószám: HU10617308 · Cégjegyzékszám: 01 09 074494Bankszámlaszám: 11706016-20721275-00000000 · IBAN száma: HU30 1170 6016 2072 1275 0000 0000 · SWIFT kód: OTPVHUHB
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Segíthetek?